Maradtak a tanulságok…

„Albert Császár” vasárnapi búcsúztatása kapcsán bizonyára sokakban felvetődött a labdarúgás átértékelésének szükségessége, s az ez által felszökő tanulságok mielőbbi értékesítése.

– Felfigyeltem arra, hogy egy-egy haláleset rendkívül megviseli; Albert Flóriánnak az örökkévalóságba való távozása mintha villámcsapásként érte volna, s tartok attól, nehéz lesz a talpra állása. Miért viselte meg ennyire Albert halála?

– A labdarúgás világtörténetében ez idáig három olyan futballistát tartanak nyílván, akik tökéletesen bűvölték a legnépszerűbb játékszert. Ezek közül a „magyar Császár”, Albert Flórián hagyott itt elsőként valamennyiünket, azokat, akiket, egy életen át foglalkoztat a labdarúgás, a focivilág. A „német Császárral”, Franz Beckenbauerrel, valamint a „brazil gyöngyszemmel”, Pelével olyan rendhagyó dobogót alkotott a „magyar Császár”, amelynek nem voltak a szakmai különbözetből eredő lépcsőfokai, hanem azonos szinten tartotta mindvégig a három egyenértékű labdazsonglőrt, a tehetség, a szorgalom, a játékintelligencia.

– Mondhatjuk azt, hogy a szóban forgó egykori labdarúgók együttesen egy sajátos műfajt képviseltek?

– Remek a rálátás! Albert, Beckenbauer és Pelé valóban egy saját maguk által alkotott műfajt képviseltek, melynek lényege: a futballszeretet és megbecsülés, illetve a közönség tisztelete és menetrendszerinti kiszolgálása.

– Egyértelmű – legalább is számomra – ama tanulságcsokor, melyet Albert Flórián is képviselt. Ám aligha hiszem, hogy azok értékesítése mostanság egyáltalán foglalkoztatna valakit, például a magyar vagy a román labdarúgásban tevékenykedő vezetők, edzők, játékosok közül…

– Hát ezért igyekszem – szerény eszközeimmel – meghúzni a vészharangot, társítva annak kicsengését az óbudai temető ércharangjának hangjával.

– Sajnos, a mai fiatalok nemigen hallottak az említett világklasszis triumvirátusról. Így aztán hogyan képzeli el a tanulságok átmentését?

– A filmtechnika hathatós bevetésével! Mindhárom futballóriásról van bőven képanyag a televíziók archívumában. Csak rendszerezni, finomítani és sokszorosítani kellene azokat. S persze, olyan pedagógiai érzékű szakemberekre bízni azok felhasználását, akik hozzáállásukkal, tudásukkal, nevelő szándékukkal valóban képesek értékesíteni azokat az utókor számára.

– Komolyan gondolja, valaki is beruház még valaha, mifelénk a filmanyagok pedagógiai eszközzé való átalakításába?

– Remélem, igen! Ugyanis ha ez nem történik meg mielőbb, akkor a labdarúgás folytatja a torreádorosítását, melyben a legfőbb szerep azoknak jut, akiket tulajdonképpen nem maga a labdarúgás, mint játék, hanem annak megélhetést biztosító forrása érdekel.

Adogató: Berki Fláviusz

Fogadó Berecz Sándor