Jámbor Gyula

A világ egyetlen valamire való tévéállomása sem hagyta ki a szenzációt, hogy Nagy-Britannia királynője a napokban divatbemutatón vett részt.

Bizonyára nem mondok újat, kedves olvasó, azzal, hogy Románia és Bulgária az Európai Uniónak amolyan fekete bárányai. Tessenek megnézni a statisztikákat (az Eurostatot, az Unióét): ebben a Duna menti, a folyótól északra és délre fekvő két ország majd’ minden tekintetben a rangsor végén szerepel.

A mai huszonévesek biztosan nem, a negyven-ötvenesek viszont még emlékezhetnek az egykori viccre, miszerint Románia vastagon megszegte a fegyverkorlátozásokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket, mivel városi autóbuszaira is rakétákat szerelt fel.

Biztosan másoknak is feltűnt Puskel Péter a lap január 23–24. számában megjelent cikkének megállapítása, hogy manapság (szinte teljesen) eltűntek a politikai viccek, amelyek egykori „meglehetősen kockázatos terjesztése egyfajta megtartó erő volt, a túlélés lelki tápláléka”. „Jó volna tudni: mi helyettesíti ezt a műfajt. Ha valaki tudja, szóljon, vagy írja meg” – fejezi be írását.

A világ, az élet, a társadalom nem egészen ilyen, mondaná e cikk szerzője, de ilyen is – állapíthatja meg a néző Móré-Sághi Annamária legújabb, a Jelen Ház nagytermében pénteken este megnyílt kiállításának megtekintésekor.

Pillanatnyilag azt mondanám a hazai belpolitikáról, hogy a vajudó hegyek kisegeret szültek. De a szülési folyamatnak távolról sincs vége, s hogy merrefelé veszi az irányt, talán jövő csütörtökön meglátjuk.

Ritkaságszámba megy, hogy egy napon, egy helyszínen egyszerre két könyvet is bemutassanak. Szerdán ez történt a Jelen Ház dugig megtelt nagytermében, s a közönség soraiban örömmel láttuk a magyar rendezvények szokásos törzsgárdája mellett a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak népes csoportját.

Mi történne, ha ma elterjedne a hír, hogy rövidesen megdrágul, mondjuk, a cukor? (Csak példa, nehogy valaki készpénznek vegye!) Sokan rohannának a boltokba és vásárolnának, merthogy nem romlandó áruról van szó. Ha üzemanyagdrágulás várható (erre számtalan a példa, sok helyen előre bejelentik), az autós megtankolna az előző napon, megtakarítandó pár vagy pár tíz lejt, s utólag még dicsekedne is éles eszével.

Az újságírók arról kérdezték Stefanov Tituszt, egy kis szenzációra éhesen, hogy melyik gyűjteményének a legértékesebb, legrégibb darabja.

Pár napos viszonylagos szélcsendben némelyek, a hazai politikában kevésbé járatosak már-már azt hihették, hogy csillapodtak az indulatok, talán a normális kerékvágásba terelődnek a dolgok, s mindenki a maga feladataival, az ország irányításának (amúgy nagyon bonyolult, számtalan ellentmondástól marcangolt) ügyeivel foglalkozik majd.

Ha a Kedves Olvasó valamely konkrét számot, összeget várna az alábbi írástól, hagyja abba az olvasást.
E cikk írójának fogalma sincs a választ illetően.

Pénteken este a Jelen Házban az Aradi Magyar Színház rendezésében zajlott előadás után Meleg Vilmosnak, a darab egyik főszereplőjének és rendezőjének (régi ismerősök), meg Herman Ferencnek, a legfőbb főszereplőnek gratulálva a produkcióhoz, bevallottam: nem ismertem A Sörmester c. darabot, annak dacára, hogy az általam igen nagyra becsült Vaclav Havel író (1989 után csehszlovák, majd cseh köztársasági elnök) a szerzője.

Soha nem találkoztam olyan emberrel (bár kis híján félszázada újságíró vagyok), aki úgy gondolta, túl nagy a fizetése, netán nyugdíja. Talán véletlenül nem, bár hajlamosabb volnék annak feltételezésére, hogy ilyenek nincsenek. Romániában, az Európai Unió egyik legszegényebb, legkisebb (átlagos) egyéni jövedelmekkel rendelkező országában különösen nincsenek.

A fiatalabbak legfeljebb film- vagy olvasmányélményeikből tudják, a ma már valóban idősek, akik a második világháborúban már nagyobbacskák voltak, tán tapasztalatból is, mit jelent a sziréna hangja. Jót nem, az biztos, háború esetén főleg a közelgő légitámadásra figyelmeztet.

Tegnap délelőtt magánlátogatást tettem a lakóhelyemhez közeli nagyáruházban, ahol kávét, zsebrádióhoz szükséges elemet kívántam vásárolni. Minthogy rendelkezésemre állt elegendő pénz, maradéktalanul megvalósítottam álmaimat.