Ujj János

Naponta elmegyek egy közismert, valamikor jó nevű szakiskola előtt. Fél évszázada még ontotta a jól képzett vasipari szakmunkásokat. Akkoriban az utcára néző műhelyekből a reszelés, fúrás, kalapácsolás hangja hallatszott ki reggeltől délutánig.

Minap, az esős, szomorú reggeleken villantak eszembe gyermekkorom téli felkeléseinek emlékei. Az ötvenes évek, amikor a fát-szenet is kartellára osztották, s a fatelepen bizony igencsak kiskanállal mérte a porciót a román állam.

Vagy másfél évtizeddel ezelőtt, új egyházközösségemben megnyugvással nyugtáztam, hogy a vasárnapi misén 4–5, nagyobb egyházi ünnepeken olykor 10–12 ministráns is felsorakozott az oltár két oldalán.

Olvasom az egyik hetilapban, hogy addig nem engedélyezik egy erdélyi város központjában álló, elavult sportlétesítménynek a lebontását, helyére bevásárlóközpont építését, amíg helyette másikat nem létesítenek valahol.

Jól vagyok – válaszolom az érdeklődő kérdésekre barátaimnak, ismerőseimnek. Nem hazudok, de biztos, hogy előbb-utóbb testi nyavalyáim is szaporodni fognak.

Az Európai Unió minden áron tagállamaira szeretné erőltetni a migránsok befogadási kvótáját. Hogy ennyi és ennyi menekültet kötelező módon be kellene fogadni, s integrálni a helyi társadalomba.

Valószínűleg minden hazai lapban néhány napig vezető hír volt az egykori börtönparancsnok jogerős elítélése.

Viszonylag csendesen indult az esti sétánk. A szemerkélő esőben gépkocsiforgalom alig, gyalogjáró is elvétve tűnt fel.

Véletlenül került a tulajdonomba egy 1945-ben, Bukarestben, a Román Kommunista Párt nyomtatta röplap (brosúra).

A fiatalabb generációnak: az ötvenes-hatvanas években egy kabarétréfa tette szállóigévé a „nyomják Krahácsot” kifejezést.

Annak idején, amikor Európában megszüntették a halálbüntetést, sokadmagammal örültem. Mert keresztényként hiszem: amit a Mindenható megteremtett, azt ember nem veheti el. Vagyis az életet.

Mifelénk a szocialista hatalom gondoskodott arról, hogy állandóan legyen ellenségképünk.

Állok a díszkivilágított Szabadság téren. Szépen mutat a fénysátorral, készül a fénykép. Szerencsére a háttérig nem ver el a villanófény, a képen nem látszanak az elhanyagolt, koszos, pergővakolatú homlokzatok.

A városnak a nemzeti bajnokságok első vonalában szereplő egyetlen csapata a női kosárlabda.

Az 1959-es iskolaegyesítést követően egy évig román iskolatársaim is voltak. Egyikükkel találkozom szinte hetente-kéthetente. Kedves, érdeklődő barát, néhány percet mindig elbeszélgetünk.