Diaszpóra: „...valamely etnikumra, vallás követőire, illetve közösségre utal, akik külső kényszer hatására elhagyni kényszerülnek szülőföldjüket, majd a világ valamely táján más népek közé szétszóródva folytatják életüket, építik kultúrájukat.” (Wikipedia.hu)
Túl vagyunk a 2020-as esztendőn. Kevesen vannak, akik visszasírnák, bár a világon – amelynek lakossága tegnap-tegnapelőtt már túlhadta a 7,8 milliárd főt –, alig akadnak olyanok, akiknek kiváló volt, és vagyonuk gyarapodását hozta el az alig elmúlt év.
Olvasom egy anyaországi ellenzéki pártvezető felhívását, miszerint a következő választásokon az ellenzéki jelszó: egy lista, egy program, egy képviselő-, egy miniszterelnök-jelölt.
Más volt az idei szilveszter, mint amit megszoktunk. A koronavírus-járvány nyomán erre nyilván számítani lehetett, a szilveszteri éjszakán készült felvételek mégis lehangolóak.
Egész év folyamán nem láttam az interneten, az utcán meg még annyira sem, annyi kéményseprőt, mint az idei évbúcsúztató napon, Szilveszterkor. Került mellé szerencsepatkó, szerencsemalac, négylevelű lóhere és persze pezsgősüveg is.
Boldog új évet kívánnak mostanában az ismerősök, barátok egymásnak, és hiszem, hogy komolyan gondolják, a jóból valóban másokat is szeretnének részesíteni.
Tudom, sokan háborognak most, olvasván bírálatomat a digitalizációról, mert szerintük öreges, maradi gondolkodásra vall, ha valaki ellenzi az ipar, kereskedelem, általában mindennapi életünk modernizálását.
Év vége felé közeledve, arra gondoltam, hogy írnom kéne valami humorosat, vidámat. Hogy kacagva, de legalább mosolyogva intsünk búcsút 2020-nak, annak az évnek, amelyre valószínűleg mindannyian keserű szájízzel fogunk visszagondolni.
