Álláspont

Felmérésekkel igazolt, sok évtizede ismert tény, hogy minden, (tudományos) munkaszervezésbe fektetett pénz többszörösen megtérül, szinte azonnal.

Olvasom, hogy a statisztikai kimutatásokban Románia két téren szerepel világelsőként: az egy főre eső templomokkal és (számarányban) a legtöbb egyetemi végzőssel.

A véglegesítő vizsgák – 2015 – eredményei „ránézésre”, százalékra, elgondolkoztatóak, elkeserítőek. Némely vizsgázó szempontjából nézve, az eredmények közlése kompromittáló is.

A napokban olvastam: eltávolítják az összes, a szovjet korszakból még megmaradt (szám szerint négy, szovjet katonákat, parasztokat, diákokat ábrázoló) szobrot a litván fővárosból.

Ismételten leszögezem: csak nézője, nem szakembere vagyok a focinak. Az aradi futball zászlóhajós csapatának meccseire kijárogatok ugyan, de nem mernék tanácsokat adni egyetlen játékosnak sem, hogy miként kellene focizni.

B. vándorbotot vesz a kezébe.
Képletesen, persze, mert hát hol vannak már azok az idők, amikor egy vándorlegény nyakába vette a világot, s bottal a kezében – arra lehetett támaszkodni, jól fogott esetleg a kóbor kutyák, s tán még a rossz emberek ellen is – elindult „szerencsét próbálni”, mesterségbeli tudását tökéletesíteni.

„Ha valakinek volna alternatívája, mondja el”, szólt Alexisz Ciprasz görög kormányfő radikális baloldali pártja tagjainak a szigorú megszorításokkal járó hétfői megállapodás parlamenti vitáján.

Államelnökünk Spanyolországban járt, és útjára elkísérte neje is.
Semmi szokatlan és különleges, az ilyen bevett szokás, hacsak a többé-kevésbé protokolláris látogatásra induló államfő nem szégyelli élettársát, vagy nincs vele nyilvánvalóan megkérdőjelezhető (például csak pusztán együttélési, vadházassági) viszonyban, mert hát az mégiscsak zsenáns lenne, a sajtó, az ezerfejű, és nem egyszer rosszindulatú Cézár rögvest kipécézné, kikezdené.

Százezernél több bosnyák siratta meg szombaton Srebrenicában a 20 évvel ezelőtti népirtás áldozatait. Néhányan közülük kövekkel dobálták meg Szerbia kormányfőjét, aki koszorút helyezett el, bocsánatot viszont nem kért a szerbek által elkövetett mészárlásért, s tagadja is annak népirtásként minősítését.

Miközben közvetlen és közvetett szomszédságunkban pusztító viharok uralkodnak (Ukrajnában értelmetlen, véres unoka-testvérháború, Görögországban népzavargásokat keltő államcsődveszély, délre tőlünk nemkívánatos népvándorlás, ami anyaországunkban már szögesdrót-határkerítés építésének kezdetéhez vezetett, s hadd ne soroljuk a sort, az ember- és politika, vagy természet okozta orkánokkal), Bukarestben is kitört a vihar.

A szentmise kezdete előtt számba veszem a templomba érkező híveket. Felidézgetem az elmúlt évtizedet.

Hajnalig tartó, rekord-hosszúságú kemény tárgyalások után az eurózóna országai megállapodásra jutottak Görögországgal az utóbbinak nyújtandó harmadik pénzügyi mentőövet illetően.

A kánikula idején taxiztunk. Nem flancból, szükségből. A gépkocsi vezetője, néhány felmart belvárosi utca kátyúit kerülgetve megjegyezte, hogy hetek óta így néz ki jó néhány forgalmas út, senki egy lapát követ nem tesz rá.

Premiernek vagyunk szemtanúi az 1989-et követő esztendők hazai gazdaságában: június hónapban az infláció negatívra fordult, olvassuk az Országos Statisztikai Hivatal jelentésében.

Nem barát, új ismerős. Kolléga! Nyugdíjas tanár. Olvasott, művelt ember. Keresi a társaságomat. „Fülre” van szüksége. (Hallgassam őt).
„Beszélgetünk”.