Jámbor Gyula

Ön, kedves háziasszony, hány darabot szokott készíteni a magyarok, románok egyik kedvenc, nemzeti ételének tartott töltött káposztából? Mondjuk akkor, ha sokat főz egy családi összejövetelre. Harmincat? Negyvenet?

2019 októberének első napján a Kultúrpalota második emeletén megnyílt az Idők pillérei elnevezésű kiállítás. Illetve annak egy újabb, valamivel bővített változata, hiszen az első, az aradi vértanúknak szentelt tárlat az újabb időkben – pontosabban az utóbbi száz esztendőben–éppen három évvel ezelőtt nyílt meg.

Miközben a gyülekező vendégeket, a már megterített asztalokat, a gondozott udvar egyik részében felállított „keresztelői sarkot” nézegetem, ismételten eszembe jut a régi mondás: az ember szentesíti a helyet.

Fekete humornak tűnhet, hogy a címben háromszor leírt szó Karinthy Frigyes paródiáját juttatta első olvasásra eszembe: maga bolond, hogy mindent kétszer mond?

Sok-sok évvel ezelőtt, éppenhogy a hazai demokrácia újabb hajnalán az aradi helyi tanácsban élénk vita zajlott arról, hogy egy külföldi – nyilván a város fizette – „misszióba” kiket, melyik pártok képviselőit jelőljék. A város bölcs gyülekezetében kormánypártiak meg ellenzékiek is voltak, s a harc meglehetősen élénken zajlott.

A téma az utcán hever, okítják emberemlékezet óta az „öreg róka” (magukat okosabbnak, legalábbis tapasztaltabbnak képzelő) újságírók a pályakezdőket, akik olykor a témanélküliség betegségében szenvednek.

Bizonyára nem mond újat a megállapítás: Európában és Romániába is nő a drogozó fiatalok száma.

Nemcsak nagy, de egyenesen hatalmas az Isten állatkertje. És rengeteg benne a világmegváltó. Földkerekség-szerte, természetesen Romániában is.

A román miniszterelnök társadalmi paktumot szorgalmaz a hazai pártok között, amelynek lényege, hogy valamennyien vállalják: akárhogy is alakul a politikai helyzet, nem nyúlnak hozzá „a román nép jólétéhez”, azaz a fizetésekhez és nyugdíjakhoz.

Szerdán délután az Arad Megyei Múzeum Ovidiu Maitec Termében – mondhatni a város legreprezentatívabb kiállítási fórumán – Wolff Károly-tárlat nyílt, méghozzá szokatlanul nagy érdeklődés mellett: kevésszer fordult még elő, hogy ekkora közönség gyűljön össze a jókora teremben egy képzőművészeti kiállításon.

A hét elejétől elindult Romániában a természetes személyek, azaz magánemberek számára kiírt, a Környezetvédelmi Minisztérium révén lebonyolított napelemprogram.

Azt szokták mondani: a gyógyíthatatlan betegnek – magának és hozzátartozóinak is – megváltás a halál.
Kegyetlen mondás, gondolat lenne?

Dicsérem az eszét annak, aki az aradiaknak kitalálta az Open Air (azaz szabadtéri) Operagálát. Világ- vagy Európa-szerte persze tizenévvel ezelőtt sem volt újdonság, Aradon, ahol nincs operaház (profi operatársulat is csak „ritkán teszi be lábát” a Maros-parti városba, bár egy időben a temesváriak rendszeresen átruccantak), a szabadtéri előadást, sokaktól hallottam, már hónapokkal előtte várják és készülnek rá.

Valószínűnek tartom, kedves olvasó, hogy Önt is felhívták már (ha még nem, esélye van arra, hogy felhívják) egy ismeretlen telefonrobot-számról, hogy megkérdezzék: mit gondol erről vagy amarról, többnyire a jelen politikai helyzetre vonatkozó jelenségről.

Mosom kezeimet: a címben leírt mondat nem alulírottól származik, bár – ha meggyőződésem hasonló volna – nagyon szívesen leírnám.