Álláspont

Nagy a gyanúm, hogy kevesen tudják: december tizennyolcadikán a nemzeti kisebbségek napját ünnepeltük.

A mögöttem maradt évtizedekben szinte teljesen bejártam a Kárpát-medencét, számos város akad, ahová időről-időre visszatérek, természetesen ilyen Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Szabadka, Újvidék és Alsólendva.

Derűs reggel, mosolygós nap, szomorkás délután, éledő emlék, kúszó jubileum…

Metaforák.

Egész éjszakai vonatozás után, kora reggel érkezett Aradra, családi eseményre, a székelyföldi koma. Ismerte a járást, miután kijött az állomásról, elővette a pénztárcáját, és megvette a villamosjegyet. A házigazdák már várták a vendéget, aki – miután megreggelizett – egy jó nagyot durmolt is.

Megyen a világ, hogy milyen irányba, ki tudhatná? Csak annyi bizonyos, hogy új és eddig nem volt gondokkal szembesül.

Nem ilyen új lovat akartak Temesvár hős város népfelkelői huszonnégy esztendővel ezelőtt, függetlenül attól, hogy forradalomnak ítéli-e meg később a történelem tettüket, vagy sem.

Nyílt háború indult az USL-ben a korrupciót törvényerőre emelő múlt heti botrány nyomán. Két társvezetője egymás torkának esett, senki sem vállalja Románia szégyenpadra helyezésének felelősségét.

A Nyugati Jelen 2013. december 10-i számában Jámbor Gyula cikkcímben teszi fel a kérdést: Szentségtörés a templomban tapsolni? Elmondja mondandóját, majd lejegyzi: „Nem hiszem, hogy az Úrnak nem tetsző cselekedet lenne, ha házában szépnek, jónak örvendő emberek tetszésüket akár tapssal fejeznék ki”. Végül az olvasó véleményére kíváncsi: „Önnek, kedves olvasó, mi erről a véleménye?”

A szlovák parlament megszavazta azt a tanügyi törvényt, amely 2015-től megszünteti a kis létszámú iskolákat. Takarékossági okokból.

Személyesen is ismertem. Igaz, csak felületesen. Néhányszor már írtam róla. Prohászka Elvira az Aradi Római Katolikus Főgimnáziumban végzett 1920-ban. Kiváló versmondó, írogató, nemes értelemben vett „kékharisnya” volt, a Kölcsey Egyesület tevékeny tagja. Ausztráliában hunyt el.

Manapság már nem számít példátlan meglepetésnek, ha egy hazai (legújabban történetesen) kulturális minisztert lemondatnak meggondolatlan, ámbár nem alaptalan kijelentése miatt.

Juhász Gyulára (1883–1937), a költőre szülővárosában emlékeztek, a Tisza partján, egész alakos szobránál (Segesdi György, 1957). Szeretem ezt a szobrot, első szegedi emlékeim közé tartozik.

Nem panaszkodhat a hazai sajtó, még az a része sem, amely főleg a botrányokra szakosodott. A romániai politikai és közélet naponta szolgáltatja a témákat. S ha netán egy napra nem jutna egy botrány, ami ritkán fordul elő, akkor az előzőn még napokig el lehet rágódni.

Ismét megbotránkoztatta az USL a civilizált világot, miután kedden, éppen a korrupcióellenes közdelem világnapját követően, sutyiban úgy módosította a büntetőtörvénykönyvet, hogy a honatyák, polgármesterek, megyei tanácselnökök nem számítanak többé köztisztviselőknek, s ezáltal csúszópénz elfogadása, hatalommal való visszaélés vagy érdekkonfliktus esetén kikerülnek a büntetőjogi felelősség alól.

Nem sikeredett kiemelkedő diplomáciai sikerként eladnia a jelenlegi kormányhatalomnak, hogy a miniszterelnök, aki Johannesburgban részt vett Nelson Mandela temetésén, tizenöt perces dialógust folytatott Barack Obamával.