Elképesztő, mi mindent tartanak nyilván, követnek nyomon, vesznek jegyzékbe, tesznek közzé manapság a statisztikák. Biztosan nem hajszálpontosan, de nagyjából eligazító módon.
A helybelieknek a cím olvastán alighanem az Arad marad mondás jut eszébe, amelyet az idők során sokan többféle módon értelmeztek. Úgy, például, hogy Arad lemarad, elmarad a fejlődésben.
Ma, október elsején nagy pillanatra ébredtek az idősek: a nekik szentelt világnapra. Lefogadnám, hogy a földkerekségen ma a statisztikák szerint
nyilvántartott jó hatszáz millió hatvan év fölötti – az emberiség majdnem egytizedét kitevő – lakosság kilencvennél jóval több százaléka nem is hallott arról, miről emlékeznek meg – hivatalosan, az Egyesült Nemzetek Szervezete által éppen 15 esztendeje meghirdetett napon.
Csütörtökön este nyílt meg az Arad Megyei Múzeum szépművészeti részlegének második emeleti kiállítótermében Részegh Botond festészeti kiállítása Loss of soul (Lélekvesztés) címmel.
„Alig három hónapja 14 aradi magyar képzőművészt vonultatott fel a legutóbbi tárlatunk, a mostani, különleges 8. kiállítást az akkori alkotók egyike, Steinhübel Zoltán munkásságának szántuk” – mondta a szerda délutáni, a megyei múzem Klió Termében az Aradi Magyar Napok keretében rendezett tárlat megnyitóján Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, az RMDSZ megyei szervezete művelődési szakbizottságának elnöke, a kiállítás kurátora.
Történt volt, jó hónapja, hogy Románia szenátusának jelenlegi elnöke, egykori miniszterelnök – régi úrvezető, mellékesen, értékes régiautó-kollekció tulajdonosa – kicserélte lejárt vezetői jogosítványát.
A közlekedést, az egyik helységből a másikba történő eljutást biztosítő hálózatot (legyen szó országúti, vízi, vasúti, majd légi összeköttetésről) az ország ütőerének is mondják.
Nem sokkal a bratislavai, immár Nagy-Britannia nélküli, némileg megcsonkult EU-csúcsot követően az osztrák kancellár hívott össze amolyan mini-csúcstalálkozót szombatra Bécsbe a nyugat-balkáni migrációs útvonal lezárásának fenntartása érdekében.
Van, ahol közép- vagy hosszú távú tervnek, országstratégiának stb. hívják. Nem az elnevezés a fontos, hanem a lényeg: az, hogy egy országnak legyenek távlati elképzelései arról, hogy valahonnan indulva hová akar eljutni öt, tíz vagy huszonöt év múlva, s ennek érdekében minél jobban körvonalazott elképzeléseket fektessen le.
Meghalt a szeretett férj, apa, nagyapa, rokon, szól a gyászjelentés, mint ahogy hasonló naponta sok százszor megjelenik az ország újságaiban. Születünk és meghalunk, ebben, általában, nincs semmi rendkívüli.
Mindenki tapasztalta: egy ideje egyre későbben kel fel a nap, és mind korábban nyugszik le, érezhetően kisebb a világos órák száma az előző hónapokhoz, hetekhez, sőt napokhoz képest.
Régi meggyőződésem (megengedve, persze a tévedés lehetőségét), hogy a legjobb társadalmi-politikai szatírákat, pláne filmes műfajban, a britek csinálják.
