Ujj János

Az egész sportvilág a gyűlölet, a rasszizmus ellen igyekszik nevelni a nézőket, a szurkolókat.

Barátom panaszkodik: két évre vásárolt egy kisebb értékű tartós fogyasztási cikket, amelyre garanciát is kapott avval a kikötéssel, hogy egy évi használat után jelentkezik az első (kötelező) ellenőrzésre.

Egy alföldi település vezetői közül többen panaszkodnak, hogy rendszeres a sokperces késés a meghirdetett rendezvényekről. Még a vasárnapi mise kezdésére is várni kell, amíg megérkeznek a hívek.

Az őszi szezon kezdete óta ismét „ráharaptam” az ifjúkoromban űzött sportra, a kosárlabdára. Mármint tévénézőként. Rendszeresen követem Európa legjobb férfi csapatainak meccseit (nőit nem közvetítenek), de a hazai bajnokság összecsapásait is élvezem.

Nem tudom, hogy a hazai tévéállomások hűséges nézőinek feltűnt-e az a tény, hogy a bukaresti lokálkatasztrófa óta szinte azonnal eltűntek a politikusok a képernyőről.

Bebizonyosodik, hogy ebben az országban csak egy-egy tragédiát követően történik valami jelentősebb változás. 1989-ben a temesvári vérengzés váltotta ki a kommunista diktatúra elsöprését.

Hallgatom a rádióban a film alkotójával készített beszélgetést a hivatalos eljárás stádiumáról a legnagyobb erdélyi püspök, Márton Áron boldoggá avatásáról.

A címben szereplő szó volt annak idején, a diktatúrában a tömbházunkban lakó N. Józsi bácsi summás véleménye a bukaresti államvezetésről, annak minden intézkedéséről. Még egy nyugdíjemelésről is!

Istenem, de nagy volt a tam-tam minden alkalommal, amikor egy-egy országban megdöntöttek egy diktatúrát.

Nézem az iskolába igyekvő, vagy onnan hazafelé induló kisiskolásokat. Akkora hátitáskát cipelnek, hogy a cingárabbak szinte belegörnyednek.

Valamelyik hírcsatornáról jutott a fülembe, hogy a baj van a tavaly nálunk átadott egyik autópálya-szakasszal.

Nem vagyunk étteremjárók. Fiatal korunkban anyagi okokból nem engedhettük meg a gyakori éttermi kiruccanásokat, mostanság is csak „szakácsnő-” (értsd: háziasszony-) kímélő családi összeröffenéseket tartunk nyilvános helyen.

Gyermekkorom utcáin gurulok végig lépésben. Minden régi házban tudom, ki lakott öt-hat évtizeddel ezelőtt. Egyik-másik előtt le is állítom a motort, hátha felfrissül az emlékezet.

Másodosztályú focicsapatunk hétközi hazai mérkőzése színvonalának megítélését rábízom a szakemberekre.

A folytatást tudják: …sír, a másik meg nevet.
Egy fotós barátomtól kaptam a világhálón Afrikáról egy összeállítást.