Gazdaság

A „gyöngyhalász” programnak nevezett nemzetstratégia borzolja a kedélyeket, s csapja ki a biztosítékot azoknál, akik annyit munkálkodtak a szórványoktatásunkért.

Az újaradi templomban vasárnap, a német nyelvű misén hat gyermek járult elsőáldozáshoz. Csak? – kérdezhetné, aki (mondjuk) a kerület csak négy-öt évtizeddel ezelőtti nemzetiségi állapotait ismerte.

Olvasom a lapban, hogy botrányba, komoly sérülésekkel járó verekedésbe fulladt egy terepszemle a Retyezátban egy természetvédelmi területen. Mert a természetvédők meg szerették volna szemlélni, milyen károsodás érné a természetet, ha a patakon megépülne az áramfejlesztő.

Városvédő barátom újságolja, hogy jegyzetet ír arról, milyen nagyvonalúan feledkezünk meg számos ipari létesítményünkről.

Maros-parti kutyasétáltatás közben, vagy három éve figyeltem fel egy idősebb férfire. Nyaranta egy öt- és két darab két és fél literes flakonban hordta a vizet a part alsó sétányára, öntözött néhány jegenyecsemetét.

Rövid idő alatt devalválódott a nyomtatott irodalom. Egyrészt az olvasási szokások változásának eredményeként.

Olvasom, hogy a város hatástanulmányt készíttet az UTA stadion gyepszőnyegének lefektetésére. Vagy hatvanezer lejt szánnak erre a költségvetésből.

Hosszú évekig úgy hittük, úgy sulykolták belénk, hogy a második világháborúban csak a vesztes államok (elsősorban Németország és Japán) hadseregei követtek el atrocitásokat, sőt népirtást.

Hallom, Szlovákiában a kormány el akarja rendelni, hogy a rádió- és tévéadásokban a hazai zene eddigi kötelező 10 százalékos arányát duplájára kelljen emelni! Úgymond visszaszorítani az idegen, külföldi alkotásokat.

Vagy három évtizeddel ezelőtt fordítottam le néhai szépemlékű Florin Bănescu aradi orvos-szépíró néhány karcolatát.

Már az Európai Unió jó néhány országa elégedetlenkedik a szervezetben gyakorolt finanszírozási rendszer ellen.

Örülünk, hogy Arad pályázik Európa 2021-es Kulturális Fővárosa címére. Mondanám: szerencsére komolyabban megmozdult valami az események lassan csordogáló folyásában.

Szép kort megélt hölggyel beszélgettem valamikor az egyik öregotthonban. Rezignáltan várta a halált.

Tóth Árpád kötetcíme villan eszembe, amikor hajnalban, még sötétben felriaszt egy gépkocsi vészjelzője.

Valamikor a délelőtt közepén darus kocsi állt meg a szomszédságban, hogy a munkások fát nyessenek. A parkoló azon szakaszán két személyautó várakozott.